Old Spice Afrika Expedíció

Hajnalban ébredtünk a felukkán, és rögtön útnak is indultunk. Útközben végig kukorékoltunk, hogy felébresszük a kakasokat. Délelőtt megérkeztünk a Nílus partján lévő Darau városkába. Az itteni kecskék szemetet esznek, bizonyára zamatos a húsuk.

Napközben megálltunk egy szigeten, ami tele van mangófával. Jó üzleti érzékkel megáldott gyerkőcök lejöttek a felukkához és a portékát kínálták. Az egész zsák mangót megvettük.

Ma reggel egy-két napos nílusi vitorláshajós (felukka) túrára indulunk. A hajó orrába pakoltuk azt a kevés cuccot, amit a néhány kamiont nélkülöző napra bepakoltunk. (A mai információk szerint George-ék insallah csak holnap indulnak el Wadi Halfából. Nem a legjobb hely vesztegelni.)

Reggel tízre behajóztunk Asszuán kikötőjébe. A hangosbemondó folyamatos, fenyegető utasításokat osztogatott arab nyelven, ezért mi behúzódtunk a mentőcsónakok alá és a többiek mozgását figyeltük. Egyelőre mindenki maradt a helyén... egészen délután háromig. Miután már három órát vártunk a hajón, kezdtünk kissé nyugtalankodni. Négy hónapja tudjuk: This is Africa. Everything can change. És jobb, ha elfogadod, ami van, mert különben csak megnehezíted a saját helyzeted.

Dél körül megérkeztünk a wadi halfai kikötőbe. Bár a komp csak délután 4-5 körül indult, már majdnem megtelt az egyébként közel európai színvonalú váróterem. A ventilátorok a kinti elviselhetetlen 50 fokot kellemes 49˚C-ra csökkentették, de még az is lehet, hogy egészen harmincötre. ’Szudán legjobb falafeljeként’ reklámozott büfében ettünk fejenként kettőt, majd legurítottuk egy kólával. (Otthon muszáj elvonókúrára mennem.)

A magyarab legenda: valahol messze-messze, egy távoli galaxisban, létezik egy törzs a Nílus partján, Szudán északi és Egyiptom déli részén, akik a magyaroktól származtatják magukat, és magyarabnak nevezik őket. Állítólag 1517-ben érkeztek Egyiptomba I. Szelim szultán seregével, majd Ibrahim el-Magyar vezetésével Wadi Halfában és környékén telepedtek le. Világosabb a bőrük, egyeseknek zöld a szeme. Tarik, a Tarik étterem tulajdonosa, tegnapi (és mai) gasztro házigizdánk, így adta elő: „The magyarabs live in north Wadi Halfa they run shops in the market. The have white skin and green eyes, they look just like you.”

100 nap alatt 11.204 kilométert tettünk meg futva, biciklizve, kajakozva, valamint összekötő szakaszokon kamionnal.

A sivatag minden fajtáját láttuk: felváltva dűnés homoksivatag, sziklás sivatag, sziklás és homokos sivatag. Közös tényező minden esetben a forróság és a hajszárító hőmérsékletű szél.

Reggel találkoztunk a város sportreferensével, errefele őt is ’miniszternek’ hívják. Vártuk a szokásos fehér műanyag tányérokat tele gyümölccsel, de ezúttal elmaradt. Petr nagyon boldog volt.

Az Orange folyó, a Zambézi és a Malawi tó után a Nílusban is ki akartuk próbálni a kajakokat. Moha riasztotta a helyi embereit, akik megjelentek reggel a sajtó embereivel. Indulás előtt egy kartúmi napilapnak adtam interjút az expedícióról és a szudáni tapasztalatainkról. Ezt követően vízre szálltunk és feleveztünk egy pár kilométert. Útközben folyamatosan kattogtak a szivattyúk, ezzel életet adva a folyó mellett élő embereknek és a keskeny, folyó mellett földsávnak. Ahol kikötöttünk a kajakokkal, átszálltunk egy sétahajóra (VIP sajtóhajó), ami még egy kicsit feljebb szállított. Innen még pár kilométerre a sivatagban megérkeztünk egy 2200 éves kusita templomromhoz. A régész kolléga előadása után elvánszorogtunk a hajóhoz, megfürödtünk a Nílusban, majd visszakajakoztunk a kompkikötőhöz. Közben a dongolai tévé megkeresett, hogy adjak nekik interjút a mai programunkról, és eddigi szudáni élményeinkről. Tiszta sztárnak éreztem magam. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan fordították az alábbi mondatomat: „Ahogy lapátoltam fel az ősi folyón és megpillantottam a dzsunkákat, megcsapott a transzcendentális létélmény frissítő szele...”

Hajnali fél kettőkor megérkezett az RTL csapata, a repetázó Jász Zoli és a debütáló időjárás-jelentő Pataki Zita. Terv szerint előző nap reggel érkeztek volna, de az egész napos kartúmi homokvihar miatt csak este indulhattak el Kairóból. Zita reggel hálóingben kiállt a legmagasabb homokdűne tetejére és a bal fülcimpáján lévő szenzor segítségével megmérte a légnyomást. Az adatokat gondosan feljegyezte.

Elhagytuk Kartúm városát! Moha értünk jött reggel fél tízre, mert tízkor volt randink a sportminiszterrel. Beültünk a tárgyalóba (légkondi!), a két miniszterhelyettes faggatta Palit, hogy miért expedíció - mikor expedíció - hogyan expedíció és különben is. Pali elmondta a sztenderd szöveget az expedíció létrejöttéről, missziójáról, stb, én pedig a nálam lévő színes ceruza készletemmel még egy kicsit izgalmasabbá tettem. Amikor ott tartottak, hogy kartúmi díszpolgárrá avatnak, sőt gyerekeikre ráadják a bringás csukát, és utánunk küldik őket, egy kicsit visszavettem a színorgiából. Közben újra előkerültek a fóliával letakart ’terülj-terülj asztalkám’ műanyag tányérok, amit Petr, gondolatban legalábbis, laza csuklómozdulattal frizbee-szerűen a sarokba dobott. A többiek pedig jóízűen csipegették a nem várt tízórait.

Moha közbenjárásával a sportminiszter vendégei voltunk egy színházi előadásra. A hangosbemondó köszöntötte a jelenlévőket, név szerint bemutatta a sportminisztert, és feltételezhetően rólunk is tett említést, amikor az „al-yugoslavia” szócskát véltük felismerni a hosszú monológban.

Kartúmi szállásunkra jellemző a régi szudáni közmondás, miszerint: aki sátrat ver, homokvihart arat. Minden áldott nap és éjszaka keményen képünkbe kaptuk a port. A hőség ellen védekezve a sátor összes rését kinyitottam, mert különben elsorvadtam volna. Cserébe viszont az orrom, a fülem, és a szám is telement az éjszaka leple alatt homokkal, a laptopra és egyéb kütyüimre pedig több milliméteres por rakódott.

Szabadnap Kartumban (ejtsd: hartum). Az ébredést követően pánikszerűen téptem fel a sátor cipzárát, mert a már korán reggel is gyilkoló negyven fok száműzött az odúmból. Reggeliztünk, kimostam a ruháimat (kb. két perc alatt megszáradt a nercbundám is) majd lassan, gemütlich elindultunk Márti, Laci, Tibi, és én a város felfedezésére. Pont a kempingünkkel szemben (Blue Nile Sailing Club) van egy Internetkávézó, amely afrikai dimenzióban mérve hihetetlen sebességű. Lacinak ma van szülinapja ezért vettünk sütit és stílusosan teával koccintottunk egészségére.